A bennünk lévő tudás alkalmazása

Minden egyénben lakozik belső tudás, így amennyire hasonlítunk egymásra, annyira különbözőek is vagyunk. Vajon, hogyan tudja az ember alkalmazni az ismeretet? Lehet- e jól, vagy rosszul használni?

Az egyén erre a földre egy hozott belső tudással érkezik, amelyet az előző életek tapasztalásaiból szerzett. Ezt a tudás az önismeret fogja megnyitni az egyén számára, valamint a karmák is az önismereti úton oldhatóak. A földi élet az összefüggések halmazának színtere, minél jobban nyílik a világ az ember számára, annál jobban értjük ezeket az összefüggéseket.

Az egyén már érzi a benne lévő tudás halmazt, és fejlődik, de ezt a tudást a külvilág felé is kellene közvetítenie az emberek felé. Miért is fontos a tudást kihozni magunkból a külvilág felé? A tudatos megnyilvánulások egyik velejárója, hogy az egyén a benne lévő belső tudást embertársai felé is közvetíti, így rajta keresztül nyilvánul meg az Akasha krónika., vagyis az univerzumi ismeret. Ennek az ismeretnek a továbbadása energiákat közvetít az egyik egyéntől, a másik egyénig, így a tudás áramlása szabadon halad a lelkek között. Vannak egyének, akiknél ez a belső tudás magas szinten van, ők ennek a tudásnak az átadásával megnyilvánulást hoznak létre, az univerzumi akarat megnyilvánulását. Minden olyan tanítás amit az egyén másoknak közvetít önmagából, egy rajta keresztül megtörtént üzenet átadás a magasabb szférákból.

Tehát egyszerűen élhetünk a híres költő Weöres Sándor szavaival, "bennünk a létra", amelyen mások is feljebb kapaszkodhatnak.

A tudás átadása egy törődési folyamatot indít el, amely a szeretet energia által aktivizálódik. Minden tudatos cselekedet ugyanis, a szeretettel együtt érkezik a célba.

A tudás nem csak mások megsegítésére lehet használni, az egyén spirituális útján számtalanszor hasznát veszi, sőt csak ezzel együtt van áramlásban, a pillanatban. A tudatos cselekedetek, amelyek megnyilvánulnak a fizikai térben, egy összehangolt folyamatnak az eredményei. Az önismereti folyamat, az univerzummal való harmónia kialakításának az eszköze.

Az ősi kultúrák úgy tartják, a tudás az egyénben lévő mag, melyet az egyénnek kell felnevelnie és növénnyé érlelnie, majd élete végén learatnia. Ez a mag vízre szomjazik mindennap és ápolásra, a növekedéshez fényt a magasabb intelligencia biztosítja, így az ember az égivel együtt neveli a benne élő tudás magot, nincs egyedül hagyva ebben a folyamatban.

A földi lét a belső, és a külső tudással együtt hozza el a boldogságot, a változása állandó egyben az ember mivoltjának értelme.