A folyamatos változás 1. rész
Életünk változások folyamatának a láncolata, a körülöttünk és bennünk zajló megújulás élmény áradata. Minden alakul, formálódik, semmi nem áll egy helyben, a haladás látható és láthatatlan formában bontja ki magjait, melyek később beérnek, meghatározva ezzel létünket.
A változás megélése által fejlődhetünk, mégis sokszor nehéz ebben az áramlásban haladni, előre lépni. A biztonság érzését a maradandó adja az emberek számára, a zavaros külvilágban pedig vágynak egy biztos pontra, támasztékra. Ezt sokan önmagukon kívül keresik, a munkában, szórakozásban, anyagiakban, élvezetben, a függőség veszélye ezért elkerülhetetlen. A külső támaszték könnyen semmivé válhat, a belső tudás viszont mindig menedéket jelent számunkra, ez az, ami bennünk változatlan. Ez a paradoxon jellemző az emberi életre, van bennünk változó, és változatlan is egyszerre, a folyamatos változásban, változatlanak maradni a feladat.
A keleti filozófiákban, (buddhizmusban) a tantudatosság jelzőt használják arra, amikor az egyén a történtekre kívülről tud ránézni, tehát valami változásban van éppen az illető, ennek ellenére az eseményt, érzést stb. külső szemlélőként tudja vizsgálni úgy, mintha nem is vele esne meg a folyamat. Az ember alkalmazza a tant, vagyis a benne élő tudást, ebben az esetben az állandó rátekint, a változóra.
A lassítás így jön létre, a külvilág felpörgetett tempóját, a belső tudatosságunk tudja megfelelő ütembe terelni, ez a meditáció. Az anyag, vagyis a testünk, a külső ingerek rezgését átveszi a világból, napjainkban ez nagyon gyors, a saját ritmusunk visszaállítása szükséges, a természet egy jó közeg erre. A növények színe, illata, nyugtatólag hat ránk, a lényük rezgése, egy ritmusban van az univerzummal, az egésszel. Az emberekből áradó energiát ők is át tudják venni, ez oda vissza érvényes. A változás talán a természetben a legtipikusabb, az évszakokhoz igazodva fejlődnek, alakulnak.
Az idő az a mértékegység, amely méri a változás folyamatosságát. Anyagban létezve éljük át az időt, a testünk ennek a tanulási folyamatnak a kerete, vagyis maga az idő, ha ez nem lenne, elúszhatnánk a folyamatban itt a földön. Az idő múlás a testünkön a leglátványosabb, az öregedés jelei rajta láthatóak a leginkább, halad a tanulási folyamatának a vége felé. Ezzel szemben a lélek és a szellem fiatalodik, itt szintén egy paradoxon van jelen, amíg a test tapasztal, felhalmoz információt és vénül, addig a lélek, és a szellem tisztul (ha megfelelő irányba haladunk), vissza fiatalodik, megszabadul az előző életbeli "kosztól" (karmáktól).
A mai ember kevésbé a természethez, csillagállásokhoz igazodva éli az életét, pedig a testünk erre a ritmikára lenne hangolódva. Minden lelki, testi történés, az "egésszel"harmóniában haladva ideális. A külvilág tempója ennél sokkal gyorsabb ütemet diktál, önmagunk csendjébe való visszavonulás kevesebb teret kap, a külső elvárások miatt. Az időhiány kifejezést lehet egyre többször hallani, ha viszont figyelünk magunkra, jelezni fog a testünk, lelkünk, hogy elfáradt és lassítani szeretne. A saját tempónk kialakítása, az egésszel való harmónián alapszik, nem az óra által mutatott időn. Mi emberek ahogyan a természet is, az univerzummal együttműködve vagyunk harmóniában. Azok, akik naponta sokat tartózkodnak a szabadban, könnyebben veszik át a megfelelő ritmust, mivel ők nem a vekkert kémlelik, hanem nap és a hold váltakozását tartják szem előtt.
A jelen időben megélt tapasztalások, az áramlás folytonosságát éreztetik, a pillanatban létezést, hogy történik velünk valami és nem sodródunk. A folyamat részeként a változással együtt haladni, a tudatosság útján való járás is egyben. A múlt és a jövő olyan időegységek, melyekben nem vagyunk ott, az egyikben már nem, a másikban még nem, ha ezekben ragadunk, nem tudunk az "áramlattal" haladni előre. A félelem, nagyon meghatározó része annak, hogy megéljük a jelent, vagy sem. A múltban sokan azért szeretnek ragadni mert biztonság érzést ad, míg a jövő bizonytalan előre nem látható történésekkel lehet telített, inkább maradnak a ismerős rosszban, mint a bizonytalan semmiben. Mi magunk készítjük az emlékképeinket, megteremtjük ezeket, melyeket később az elménk eltárol. A folyamatos változásnak éppen az a lényege, hogy egyikben sem kell lenni, emlékképeink maradnak a múltból, de a folyamatos jelen felülírhatja ezeket, és előkészíti a jövőt, hibáinkból tanulva nyitva a változás lehetősége. A folyamatban lenni ismerős érzés lesz, bár még nem voltam egy bizonyos helyen, nem éreztem ilyet, nem találkoztam ezzel az emberrel, mégis ismerős érzetet fog kelteni.
Minden egy folyamatos formálódás része, például, ha valaki azt mondja egy másik emberre, hogy ő egy jó apa, anya, feleség, tanár, orvos lesz, az nem lesz valós állítás, nem tudhatjuk ezt, az idő előre haladtával fog kiderülni, ugyanis az illető állandó változásba lesz, formálódásban. Különböző tapasztalások sorozatán fog keresztül menni, ezáltal képlékeny a jövő, az illető döntés helyzetei, választásai, karmája, sorsa alakítja őt saját magát, az egyént, akivé válik. Hozott tudással persze rendelkezhetünk, de azt is elő kell hívni, ami különböző folyamati periódusokban lehetséges. Tételezzük fel egy fiatal ember író akar lenni, amíg erre nem "érett", addig a tudása sem lesz elérhető teljesen, csak a fejlődésével együtt hozza majd felszínre, a konklúzió az, hogy a tudás is a folyamatos változással együtt bontakozik ki. Minden, mindennel összefügg, ezeket a dolgok bármennyire is szeretné a mai világ szétválasztani, nem lehet.
Folytatás következik...