A folyamatos változás 3. rész
A változással ebben az életben előre haladási lehetősége nyílik, minden érző lénynek. Mélyebben érintve a témát elérkezünk egy olyan részhez, ahol karmikus létek köszönnek vissza, amelyek erre az életre is hatással vannak. Nincs olyan lény, aki ne találkozna ezzel az érzéssel, bár lehet, hogy magyarázatot adni nehéz rá. Fejlődni vajon hogyan lehet a változás által, mikor van "megrekedés", és mikor "virágzás" a létezésben?
Az élet minden szakaszában találkozhatunk megrekedéssel és virágzással, olyan ez, mint a jing- jang, egyik nincs a másik nélkül. Viszont ebben a kettősségben balanszot találni azt jelenti, hogy semlegesek vagyunk, a folyamatban létezünk. Minden megrekedést virágzás követ, amint elengedjük múltbéli sérelmeinket, sebeinket, azonnal üresedés lesz jelen ("üres edény"), ahová érkezhet a következő gyümölcsöt érlelő korszak.
Minden ember rendelkezik jó, és rossz tulajdonságokkal, mindenkinek van ezzel dolga, itt a földön. A megrekedés a félelmek meglététől fakad, abban a tudatban létezik az egyén, hogy "maradnak a dolgok így, ahogy vannak", ez a gondolat blokkolja a folyamatos létet, mert a múltban rekedés létrehozza a torlaszt az a személyben, a tisztulást és a virágzás nem tud léte jönni. A félelem összefüggésben van az önismeret hiányával, a bennünk rejlő tudás feltárása, segít a bennünk rejlő félelmek oldásában. Ez a felismerés, önmagunk elfogadására késztet, ha tantudatosan nézzünk hibáinkra, a tapasztalatok folyományában, javíthatunk rajtuk. A bennünk rejlő rosszat és jót elfogadva, konstans mozgásban vagyunk, így a jelenben létezhetünk. A létben lenni annyi, mint változni. Ami volt már nincs, így üresen könnyebben élhetem meg a jelent, mivel van "tér" bennem. Az ember tudata kitágul, helyet kap a folyamatosan áramló tudás, a beszűkült állapot megszűnik.
Megrekedés mindenkinél lesz, viszont nem mindegy, hogy ebben az állapotban mennyi ideig maradunk benne. Itt egy tanulási fázis jön létre, vagy élünk ezzel, vagy újra ismételjük. Hiába próbálunk túl lépni rajta, ismétlődve tér vissza az életünkbe, mivel ez által fejlődhetünk. Kicsit paradox ez a tézis, de amit rossznak vélünk, az a fejlődésünk előremozdítója. Az emberek nagy többsége nem a virágzó korszakra fog emlékezni, hanem a fajsúlyosabb időkre, ebben az időszakban élt a lehetőséggel, okult a hibáiból, valamit oldotta maga körül az érzelmi gátakat. Így teher mentesebb lett, vagyis üresedett. Helyet csinált a jelennek, annak létnek, ahol új tapasztalásokkal gazdagodhat. Valamit elengedi, annyit tesz, mint teret adni az újonnan érkezőnek.
A haladáshoz társak is érkeznek. A hibáink, rossz és jó tulajdonságaink visszajelzésre kerülnek, a környezetünk tükröt tart elénk. Minden reakció egy visszacsatolás arra, miképpen viszonyulok a másik személyhez, személyekhez. A külső befolyások erősen manipulatív hatásúak, előre ítélkezést hoznak létre, külső jegyek alapján indul el a vélemény formálás, az érzelmek kialakulása. Az belső tudás segít felismerni a másik emberben rejlő lehetőséget, a közös pontra való rátalálást.
Az emberi kapcsolatok hasonlóak, mint az hálózati rendszerek, egy személy minél több emberrel lép kontaktusba, annál több kapcsolatrendszer része lesz. Régen a bölcsek szólhattak tömegegekhez, mivel ez kiváltság volt. A folyamat áramlása egyénenként segíti a sorsszerű, karmikus találkozásokat, a másik hatása az adott egyénre nézve fejlődést eredményez, ahogy a másiknál is ez lesz tapasztalható. Az összefüggések láncolata kiterjedhet több emberre is, bár a folyamat két egyénből indult ki. Az alapegység önmagunk léte, a család a második, a szűk környezet stb., és ez tágul egészen a mindenség befogadásáig, amikor komplexen "látjuk" a világot. Megszűnik a tagoltság, a határok elmosódnak, létre jön az egységélmény. Milyen jól leírja a magyar nyelv ezt a szót, benne lenni az egyben, bennem él az "egy", úgy a másikban emberben is, és mi együtt vagyunk az egységben.
Folytatás következik...