A harmadik szem

2018.03.28

Sokaknak ismerős lehet ez a kifejezés, hogy harmadik szem. Az indiai kultúrában és sok más olyan nép csoportnál, akik spirituálisan fejlettek, tudják van egy olyan szemünk, amely mindent lát. Általunk fizikailag  nem észlelhető, ebben a dimenzióban nem létező képzeteket. Egy olyan érzékszerv, amely a külső szem számára láthatatlan, mégis hozzánk tartozik.

Az indiaiak úgy tartják, a harmadik szem a homlok közepén, a két fizikailag látható szemünk között helyezkedik el. Ők  ezt, egy festett ponttal jelölik amelynek a neve bindu (csepp), de Ajna csakrának is hívják, ez a rejtett tudáshelye. A nők viselik a bindut, ezek a pontok a színek szerint más jelentést kapnak. Az a megnevezés, hogy rejtett tudás, jól illik a harmadik szemre, onnan indul ki a bennünk lévő ismeret, melyet a leszületésünkkel magunkkal hozunk.  Ez a szem, egy szűrő. A külvilágból átszitálja, a beérkező információkat és kifelé is közvetít, a bennünk lévő tudásból, ami a külső szemlélőnek láthatatlan.  A harmadik szem által, könnyebben rátudunk hangolódni, egy másik ember energiájára, így érezhetjük a másik valós jelen létét, de minden külső energiát érzékelünk vele.  

A belső tudásunk megtalálásával és önmagunk megismerésével, a harmadik szem el kezd "látni", vagyis kinyílni.  Mivel önmagunk vagyunk azok, akik a bennünk rejlő hozott ismeretet, kifelé tudjuk közvetíteni, rajtunk kívül, nem alkalmas rá más személy. Mindannyiunkban, egyedi tudás rejtőzik, amihez le kell ásni, önvalónk legmélyére. A harmadik szem lesz az a közvetítő, amellyel szó szerint látni fogjuk ezt a tudást. A külső és belső energiák pedig áramolnak, közöttünk és az Univerzum között.

 Akinek a harmadik szeme lát, mindet lát, jót is és rosszat is. A bölcs emberek, guruk azért vonulnak el a világ zaja elől, mert ők látják a dolgok eszenciáját, annak pozitív és negatív oldalával együtt. Szinte bármire, bárkire rátudnak hangolódni azonnal, érezik az energiákat, melyek körül vesznek minket és a világot. Az ihletett közép állapotból, a külvilág zaja kibillentheti őket és bárkit, ezért nem mindegy, ki hol él. Egy belső békével megáldott ember, nem keresi a zajos helyeket, az állandó nyüzsgést, néha meg kell jelenni, de nem a nap minden percét, ilyen élet ritmusban és zajban kell tölteni. Ők önmagukkal jobban vannak, harmóniában léteznek, a saját csendjük és az univerzumi rendszerit élnek. Mivel már önmagukat megismerték, nem félnek a csendtől, sőt elmélyülnek a belső tudásuk folyamában. A bennük rejlő ismeretet, a harmadik szem által tisztán érzékelik és a körülöttük áramló energiákat is. 

A harmadik szem egy kapu, e világ és az Univerzum között. Tehát mi vagyunk a közvetítők, testünk, lelkünk és szellemünk által. Egy ősi ismerethez segít hozzá minket, amely minden korban érvényes, soha el nem évülő. Akasha krónikának is nevezik, azt a tudást ami az Univerzumban található, ez a szem ha nyitott, könnyen hangolódik rá erre a magasabb dimenzióban lévő "könyvtárra".  Olyan ez, mint egy  jutalom, ha foglalkozol magaddal megnyílik a tudástára és a neked való információt, megkaphatod. 

Amint elindul az önmegismerési folyamat, a harmadik szem is kezd kinyílni és látni kezdhetjük a dolgok lényegét. Nem kívül keresendő, hogy ezzel a szemünkkel elkezdjünk látni, minden belőlünk indul ki. A bennünk lévő ismeret, az univerzumival összekötve, alkot egy egészet. Amikor azt mondjuk, az egészben lenni, azt jelenti ismerni önvalóm, ez által megnyitni a harmadik szemet és beengedni a magasabb üzeneteket. Így tudunk együtt létezni, a nagy egésszel, harmóniában. 

© 2017 Sinoa blogja. Minden  jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el