A valóság                                  2. rész

Mi köze a valóságnak, az idő múlásához? Hogyan létezünk az adott időintervallumban, amiben megéljük a jelent, és vajon a valóság, az idő  múlásával, kéz a kézben jár? Ebben a filozófiai okfejtésben, kérdések tömkelege merül fel minden gondolkodó emberben, akik merengenek a világ működésén.

Amikor a valóságban vagyunk, akkor azt már tudjuk, hogy  az, a jelen pillanat megélését jelenti. Az idővel együtt változunk, formálódunk. Minden másodperc, perc, óra a valóságnak egy töredéke, gondolataink, érzelmeink, tetteink időben való tere. A fizikai testnek, az anyagnak a teremtéshez tér kell, az idő pedig a teremtés folyamatát valósággá alakítja. 

Az idő egy állandóan változó tényező, ezzel szemben a tér, egy maradandó közeg, tehát az állandó találkozik, az állandóan változóval. Amit teszünk tetteinkkel, az maradandóvá válik a térben, legyen az kommunikáció, cselekedet, érzelem, gondolat, vagy ezek összessége a teremtés. 

Ami múlandó, az változó is, megújulásra képes, mivel mindig a jelenben van, így valóság is, de a térben is megtalálható, tehát állandó is. Az emberi test ennek a példája, folyamatosan változik az idővel, fejlődik, de korlátozott a tere, és véges a fennmaradása itt a földön. A test érési fázisai, a szellemmel, és a lélekkel együtt teljesek. A valóság, maga a létezés, amennyire egy földi élet alatt állandóak vagyunk a testünkkel térben, annyira változóak vagyunk az időben. Önvalónkból létezni, benne van a szóban, valós. Időnek és térnek, a megfelelő összhangjában "vagyok", amikor egyensúlyban van testem, lelkem, szellemem, az idővel és a térrel.

A régebbi kultúrák, a nap, a bolygók, vagyis az univerzumi rendszerint léteztek, ez az ütem a megfelelő, a testnek, léleknek, szellemnek, vagyis az embernek. A napóra ez alapján jött létre, egy támpontot kerestek, ami alapján igazodhatnak a időhöz, a valósághoz. A természettel is azért voltak harmóniában, mert egy ritmusra lélegeztek, élték meg a valóságot. 

Vannak dimenziók, ahol öröklét van, ilyen a szeretet energia. Minden, amit szeretettel teszek meg, az egy örök dimenzióba emeli a lelket, mert a szeretet, szerelem, örök. Ezek az energiák, nem anyagban ragadottak, láthatatlanok, mégis léteznek és időtlenek. A magyar nyelv milyen gyönyörű, és pontosan ír le egy- egy szót.  Ilyen a "létezem" szó is, arra utal, hogy az örök létben vagyok, tehát létezem, a folyamatos mindenben, a jelenben, nem hat rám sem múlt, sem jövő, mert a múltat már elkészítettem, a jelenet  éppen élem, a jövőt pedig majd készítem. 

Ha szeretetben, szerelemben élünk, felmerül a kérdés, nem hat ránk az idő, a valóság? De igen hat a valóság, ezt nevezik örökkévalóságnak, ami az időnek a végtelenje, ez a dimenzió folyamatosan áradó, ebben lenni, az igaz valót is jelenti. Ez  a folyamatosság, az időtlenség, olyan időintervallum, amit itt a földön nem igazán definiál a tudomány( időegység, de mégsem). A szeretet egy mindenre kiterjedő energia, minden mással ellentétben, semleges polaritású, nem pozitív, nem negatív, pont középen van, a nyugalomban, békében. Minden ami középen van, a kiegyensúlyozottságot jelenti, és a végtelent.

Aki a szeretet dimenziójában van jelen, az a valóság legszélesebb spektrumát élheti át, egységben láthatja, értelmezheti a világ működését, erre mondjuk azt, hogy "átlátja" a dolgokat, az egyetemessel együtt lát. Az indiai kultúrában ennek a szimbóluma, a homlok közepén található szem, ami mindet teljes igazában, valójában lát. 

Lehet-e az időben, valóságban utazni? Sokan kérdezik ezt, a technika nem érte el ezt a szintet, de lehet nem is fogja, mert nem lehet. Ki tudja, nincs rá válasz, még. A szellem, és a lélek, tud utazni más dimenziókban, térben, időben, ezzel szemben a test anyagi megnyilvánulás, ami térhez kötött, viszont az idő mégis hat rá. Az örökkévaló, a múlandóval egyesül egy emberben. 

Platón azt mondja: "Az idő tehát az éggel együtt jött létre, hogy együtt születve együtt is bomoljanak fel, ha ugyan felbomlanak valaha az örökkévaló természet mintájára, hogy ahhoz a lehető leghasonlóbb legyen: a mintakép ugyanis az egész örökkévalóságban létezik, ez pedig az egész időn át mindvégig keletkezett, van és lesz. (részletesebben a témáról/ Platón Timaiosz című művében lehet olvasni)