Az étel 2. rész

Minden kultúrának megvan a jellegzetes étele, étkezési szokása, amely egyesíti az asztalnál ülő embereket. Az étel fogyasztása, már az ősi civilizációknál is egy fontos esemény volt. Az asztalnál dőlnek el a fontos dolgok, ezt láthatjuk Leonardo Da Vinci utolsó vacsora című festményénél is. 

Az étkezés helye, ahol az emberek körbe gyűltek és megosztották egymással étkeiket, egy nagyon ősi hagyomány része, melyet manapság is őrzünk.  Vannak kultúrák, melyek a földön ülve fogyasszák el az általuk főzött fogásokat, legalábbis régi hagyomány szerint, így volt. Ők hitték azt, hogy ami a földből származik, azt ott is kell elfogyasztani. Ez főleg a keleti hagyományokra jellemző, ott manapság is ilyen módon étkeznek. A nyugatiak, az asztalon  tálalnak, szerintük a civilizáció egyik ismérve, az asztalon való étkezés. 

Minden kultúrára jellemző, hogy az étel, egy összekovácsoló erő. Ami az asztalra kerül, az emberi testnek szolgál energiával. Épp testben, épp lélek. Amit a testünkbe beviszünk, az meghatározza, miként tiszteljük azt a helyet, ahol jelenleg lakik a szellemünk és a lelkünk. Az étkezés, önmagunk tiszteletéről szól.  Az anyag, amiben élünk, pont annyi időre van tervezve, amennyi idő nekünk szükséges ahhoz, hogy elvégezzük sors feladatainkat, oldjuk karmáinkat. Az ételek, elősegítik a test fejlődését, energiánk növelését és a szellem, lélek kibontakozását.  

Az alapanyagoknak, tartalmaznia kell azokat az összetevőket, amely a szervezetünknek hasznos lesz. Ezek nem mindegy, milyen előállítás útján jönnek létre. A test, egy természetesen működő rendszer, bármennyire is változnak körülöttünk a dolgok, amíg emberek léteznek ezen a földön, ez nem fog változni, mert ez örök. Ami a földben megterem, az biztosan jó nekünk, mert így lett kitalálva. A mesterséges úton előállított ételeket, nem ismeri fel a szervezet, ezért nem tudja rendesen feldolgozni. Egy pangási folyamat játszódik le és a test energiája csökken. A természet adta élelmiszerek, energiával látják el testünket, ezáltal lelküket és szellemünket is.

A spiritualitás, az étkezések elmaradhatatlan velejárója. Sok kultúra étkezés előtt, rituális dolgokat csinál, imádkozik, táncol, ezzel is érzékeltetve azt, hogy  tisztelik a természetet, ami biztosította számukra az ételt. Amikor a növényeket elültetik, jó termésért fohászkodnak, majd aratásnál, termény betakarításnál szintén ezt teszik, végül mire ezekből étel lesz, az egy végső fázisa ennek a folyamatnak. Ők ugyanis hiszik, nem zsákmányolhatják ki a természetet, nem vehetnek el mindent, csak annyit, amennyire szükségük van. A természet iránti tiszteletet fontosnak tartják, mert tudják őseiktől, hogy csak így  maradhatnak fenn ezen a földön, ők és a családjuk fiatalabb generációi. A haszonszerzés, nem cél számukra, egy hosszabb periódusban gondolkodnak. 

Az indiánok, a mai napig harcolnak azért, hogy a földeket ne zsákmányolják ki, mert egyszer elérkezik az az idő, amikor nem lesz mit enni. Ha ilyen roham tempóban el akar venni a nyugati civilizáció mindent a természetből, az nem helyes. Visszafordíthatatlan károkat okoz hosszú távon, a felhalmozás. Az ilyen viselkedés, fenyegeti a fiatalabb generáció létezését, jövőbeni élelmezését, és a föld öko egyensúlyát. Az ilyen kultúrák, példa mutatással, valamint békésen üzenve hívják fel a figyelmet, a természet tiszteletére. 

A spanyol hódító, Kolumbusz Kristóf, aki felfedezte Amerikát, találkozott egy teljesen más kultúrával az "új világban". Az ott élő őslakosok, nem ismerték a magántulajdon fogalmát. Az oda érkező európaiak, földeket, tárgyakat foglaltak el tőlük, ők ezzel ellentétben mindenüket megosztva éltek. Nem értették, mi a birtoklás, a tulajdon, miért fontos ez, hisz ők úgy gondolják, mind "egy család vagyunk" és a föld mindenkinek ad élelmet, pont annyit, amennyire szükség van. Megkezdődtek a föld területek elfoglalása, az ott honos növények megismerése. Az európai hódítók, sok fajta élelmiszert szállítottak az új világokból Európába. Olyan növényeket ismerhetünk, melyeket sok évvel ezelőtt, itt Európában még nem is léteztek. Ilyen például a kakaó bab, kukorica,  burgonya, ezeket később honosították meg Európában. Ez a folyamat gasztrokultúrában, új ételek megjelenését eredményezte, viszont ezek a meghódított területek, kezdtek kizsákmányolva lenni az európaiak által. 

A őslakosokat, próbálták arra ösztönözni, hogy változtassanak étkezési szokásaikon, például egyenek asztalnál, evőeszközökkel. Nehezen fogadták el azt, hogy az ott élők, más étkezési kultúrával rendelkeztek, ami nem volt sem jobb,  sem rosszabb, csak más. (bővebben/ Urs Bitterli: Vadak és civilizáltak könyvében lehet erről, és még sok más érdekességről olvasni)

A föld elemeit, a tűzet, és a vizet használták étkeik elkészítéséhez. A központi hely, kint a tűznél van, legalábbis ezt állítják az ősi kultúrák. A szabadban a tűz köré gyűltek az emberek, amíg készült az étel, melegedtek, megvitatták az élet dolgait, valamint áldoztak az isteneiknek.  A víz szintén nagyon fontos az étkekhez, ezért nagyon vigyáztak, annak tisztaságára. Tudták a vízből a halat csak úgy foghatják ki, ha annak a víznek a minősége, amiben horgásztak, megfelelően tiszta. A környezettel harmóniában és azt tisztelve, olyan életet éltek, (még van olyan kultúra, ami manapság is azt él) amely kint  a természetben zajlott.  

Magyarországon, hasonlóan az indián kultúrához, sokszor étkeztek a természetben. Fontos volt, az alapanyagok megtermesztése, az állattartás. Szinte minden ősi hagyományokkal rendelkező kultúra, hasonlóan élt, csak a lakhely természeti adottságainak megfelelő ételeket készítették. Az étel, mint érték, létfenntartásuk alapja, egy olyan fokú megbecsülésnek örvendett, vagy örvend ma is bizonyos helyeken, mely újra követendő példa lehetne. Harmóniában létezni a természettel, egyet jelent, békében élni önmagunkkal. 

Spirituálisan megközelítve az étel, mindennapi tevékenységünk eleme, amely hat a testre, lélekre, szellemre egyaránt. Manapság az étel elfogyasztási módjának, minőségének, helyének, rituáléknak nem tulajdonítanak nagy jelentőséget,  pedig ez az energia felvétel, fontos ahhoz, hogy fizikai síkon kibontakoztathassuk, a bennünk lévő tudást. Az ősi hagyományok folytatása, vissza vezethet minket az eredethez, ami természet közeli, valamint emberbarát.