Az okos utazókról
Pilinszky János korábban megfordult már ebben a sorozatban, de kiváló írásainak sokasága végtelen. A következő cikk azoknak az utazóknak szól, akik sokszor nem értik ezt a rohanó, birtokló világot. Tömören, de igazságokkal megtűzdelve írt Pilinszky, minden egyes sora aranyat ér a ma élő emberek számára. Azok a szavak, mondatok, amelyek az örök törvényt hordozzák magukban, minden időben, minden térben érvényesek és az író ezt a benne rejlő tudást mutatja meg műveiben. Eme rövid bevezető után egy dolgot biztosan mondhatok, ez az írás is magával ragadó lesz.
Pilinszky János
Az okos utazókról
Akik igazán boldogok, azok mernek eszköztelenek lenni, hogy egészen boldogok lehessenek. A fiatal szerelmesekben ez a megindító, ez a legszebb: öntudatlan aszkézisük, mellyel boldogságukat hordozzák. Maga a szegénység még nem feltétlenül öröm, de ahol boldogság van jelen, kísérőül valamilyen formában mindig ott van a dolgok utánozhatatlan egyszerűsége.
Mikor Szent Ferenc elvetette földi javait, lemondásában egy sokkal nagyobb és határtalanabb vágyakozás és gazdagság megszületését szemlélhetjük. Élete és szentsége a példa rá, hogy csak az olyan szív, mint az övé, képes beöltözni a mindenség örömébe, érezheti testvérének a napot, szelet, csillagokat, a madarakat, sőt a ragadozó farkasokat is, s pillanthatja meg egyedül a mindenség szépségét, mely már-már az örökkévalósággal rokon.
A jókedvű csavargók s az okos világjárók üres kézzel utaznak. Csak a tudatlanok cipelnek súlyos batyukat magukkal, hogy nem is ők az utasok már, hanem a csomagjaik. Ők vak és vigasztalan kísérői csak mindenen elhatalmasodó terheiknek.

S áll ez a pihenésre is. Annak is minél eszköztelenebbnek kell lennie, különben épp a békét, a megpihenést száműzzük belőle. A fiatal, tiszta szerelmeseket említettem. Az ő ritka boldogságuk is szinte semmiből áll. Helyben van. Semmit se kell hozzátenni, semmit se kell elvenni belőle. Bátran lehetnek "mozdulatlanok".
A keresztény aszkézis nem is egyéb tán, mint megérkezés a dolgok szívébe, tengelyébe. Ez egyszerre jelent életet és megnyugvást, békét és egyszerűséget - s ugyanakkor beöltözést a mindenség örömébe, Isten közelségébe. A dolgok tengelye látszólag: a dolgok gazdag külszínéről való lemondásnak a helye. S az is, de csak látszólag, ahogy a valódi aszkézis is épp azért tud lemondó lenni, mert egy magasabb szinten birtokolja már a valóságot. Azt is, amiről lemondott, s azt a mindeddig ismeretlen teljességet is, amit ráadásul kapott hozzá. Ezért van, hogy akik igazán boldogok, azok mernek lemondóbbak lenni, sőt kívánják a lemondást, hogy egészen boldogok lehessenek.
Forrás: Új Ember, 1966. augusztus 7.