Önismeret- szabad akarat 1.rész /ahogyan én látom...

A szabadság az az érzés, melyet minden ember folyamatosan keres élete során, és végső célként szeretne elérni. Az út a célig hosszadalmas, tapasztalásokkal telített, a cél végső soron nem itt a fizikai létben teljesedik ki. Vajon ki mondhatja magát szabadnak, ki az, aki  átéli ezt az érzést a szó valós értelmében?

A címből filozófiai kérdések sokasága dereng fel, amelyek megválaszolására önvalónk képes igazán. Az önismeret útja sok meglepetést tartogat az emberek számára, főleg azoknak, akik mélyebb rétegekig eljutnak ezen az ösvényen. 

A külső fizikai valóság után a belső valóság megjelenése válik értékké, itt az elején felvetődik az első kérdés, valóság-e a külső, amit szemmel tapasztalunk, vagy a "harmadik szem" látása a realitás maga, esetleg e kettő közös szüleménye az, melyet érzékelünk? A kérdéssorozat folytatódik, az emberek egy dolgot többféleképpen láthatnak, vagy a látás egy másik dimenziója tárul fel annak, aki "belülről"lát és annak, aki csak "néz"? 

Ahogyan egy egyén látja a világot, úgy más nem láthatja. A fejlődés folyamata mindenkinél más dimenzióba helyezi a tapasztalást, ezáltal mindenki mást lát meg a körülötte lévő világból, az életből. A szemlélődéshez  az önismeret mélysége tágítja ki a horizontot, amit valaki eddig nem vett észre, az láthatóvá válik, a belső tudás teszi ezt lehetővé. 

Úgy tartják a szem az Univerzum  kicsinyített változata, a receptoraival mindent érzékel, akár a  fizikai test,  képes arra, hogy "nézzen", de a belső ismeret által az ember megtanul "látni" is. Nagyon fontos, egyik nincs a másik nélkül. 

Tehát az önvaló megismerésének folyamata egy látásmódot add az egyénnek, ez a reális érzékelés, úgy látok valamit, vagy valakit, ahogyan az valójában létezik. Az "én" valóságom nem mindig egyezik a másik ember valóságával, oka a különböző látásmód. Mi az, amit én észreveszek, a másik egyén pedig egyáltalán nem lát egy szituációban, személyben stb. A látásmódunk horizontja belső tudásunkkal együtt tágul, a félelem által szűkül, de valaki minél nagyobb tudásra tesz szert (önismeretre), annál nagyobb látótérben mozoghat, mint vertikálisan és horizontálisan egyaránt, szinte mondhatjuk azt is, hogy több dimenzióban látja a világot. A dimenzionális látással az illető, nem csak a fizikai síkon történő kézzel fogható anyagi valóságot érzékeli, hanem a mögöttes láthatatlan tartalmat is. 

A szem általi szűrőrendszer egyedisége minden emberre jellemző, de ez a szűrés  az egyén tapasztalásának, és tudásának elegyéből születik meg, ami folyamatosan fejlődik az életben. Bármilyen hihetetlen az érzelmi intelligencia nagymértékben befolyásolja a látásmódunkat, azt, ahogyan rátekintünk egy élőlényre, tárgyra, ez a belső lelki állapot kivetülése, mely az érzékszervünkön (ebben az esetben a szemünk) keresztül jut ki a térbe láthatatlan formában, mégis markánsan meghatározva azt, amit látunk. 

A szem, mint érzékszerv az anyagi valóság érzékelésén túl sokkal többre képes, a térbeli látáson kívül az láthatatlan érzelmi dimenziót is előtérbe helyezi, és e kettő összefonódásából alkot egy egyénnek megfelelő reális képet a világról, illetve magáról az egyénről is. Több dimenziós létbe kalauzolja el a "tulajdonosát", és ismerteti meg a tapintható valósággal, az idő múlásával, és az időtlen hatalmával. 

Folytatás következik...