Az ősi tudás, reinkarnáció és az idő összefüggése
Mi az? Minden emberben megtalálható, születésünkkel együtt jön velünk, ha használjuk akkor a jelenükkel együtt építjük vele a jövőt?
A kérdésekre nagyon egyszerű a válasz, ez az ősi tudás, amiről már annyiszor volt a blogon szó, de most mélyen érintjük ezt a témát.
Mi is valójában az ősi tudás?
Amikor leszületünk a földre, ezzel a tudással együtt érkezünk meg. Hogyan lehetséges ez? A távol keleti kultúra vallja minden emberi lénynek, aki ezen a földön létezik most éppen, előző életei voltak, tehát lelke és elméje már élt más testben a múlt folyamán és szerezett tapasztalatokat, valamint fejlődőt, de az is lehet, hogy negatív, vagy pozitív karmákat készített. Az elmét nevezhetjük egy hasonlattal diszknek is, amely tárol mindet, amit az egyén az éppen adott életében cselekszik, érez, teremt, szóval mindent. Ha az egyén úgy érzi az élete céltalan, az nem tudja, hogy milyen teremtésre képes és, hogy minden mozzanatával a jövőt készíti elő.

A lélek és az elme a leszületéskor reinkarnálódik, vagyis beleszületik egy testbe, hogy tapasztalatokat szerezzen és karmát oldjon, megtisztuljon vagyis fizikálisan kifejezze magát. A múlt életbeli emlékek, tapasztalatok összessége az ősi tudás, nem jön az egyén üres kézzel a világra. Ez a tudás egy rejtett tudás az elmében, az egyén önismeret útján juthat el hozzá, mivel a későbbiek során az iránytű lesz számára a spirituális útján. Tehát a reinkarnáció esélyt ad az egyénnek ezt a tudását gyarapítani, valamint a múltéletben elkövetett negatív karmáit oldani és egy tiszta jövőt előkészíteni.
Ez tudás halmaz fokozatosan tárul fel az egyén számára, egyenesen arányos a spirituális fejlődésével, mindet el kell bírni, így ezt a tudást is, lelkileg érettnek kell lenni rá. Amikor azt mondjuk ismerd meg önmagad, akkor erre gondolunk, ismerd meg mi lakozik az elmédben, ki voltál eddig. A buddhista kultúra vallja, hogy egy bölcs ember ismeri az előző életeit és ezeket megértve viszonyul a jelen életében a külvilághoz.
Az előző életbeli tapasztalásokat, cselekedeteket azért jó tudni mert ezek hatással vannak az egyén jelen életére, tehát a múlt a jelen készít a jövőt. A múltat nem lezárni kell, hanem beépíteni a jelenbe, annak minden jó és rossz oldalával együtt, így a fejlődés létre jöhet.

Minden duális a világunkban, bennünk van az örök a külvilág hordozza a jövőt, és mi emberek vagyunk a jelen. Az ősi tudást az egyén saját maga készíti és viszi tovább a következő életeibe, az önismeret segíti ezt a folyamatot, mert ha tudjuk az előző életben elkövetett rossz cselekedeteke, ezek a negatív karmák, ezeket már egy tudatos ember nem fogja elkövetni újra és tevékenykedik a hozott múltból negatív karma oldásán, így előkészíti a tiszta jövőt a saját és miden más élőlény számára. Mert mint tudjuk, minden, mindennel összefüggésben van, az egyén minden rezdülésére rezonál a külvilág, és az univerzum.
Konklúzió: Minden ember egy ősi tudással születik a földre, ez az előző életeinek az emlékei, eszenciája. Ez egy rejtett tudás, az elmében él és az önismeret vezet hozzá. Az elme Ez egy folyamat, mint minden mélyre ható dolog, fokozatosan tárul fel ez a tudás. egyén számára. A reinkarnáció segít az elmének és a léleknek fizikailag megnyilvánulni, ez által fejlődni, negatív karmákat oldani a jelenben, vagyis megtisztulni. A lélek és az elme tehát időben van, korlátozott a feladata kiteljesítésére, a korlát maga a test.
Mindenkiben lakozik tudás még akkor is, ha nem sejti ezt...