Emlék...

Az emlékek, az idő múltbéli töredékeinek lenyomatai, amelyek érzetekben, képekben jelentkeznek. Egy-egy bevillanás, hol jók, hol rosszak, de elevenen vannak, bár térben, és időben túlhaladottak. Minden élőlényben ott rejtőznek, mélyen, vagy a felszínen. 

A napi létezésünkkel képesek vagyunk arra, hogy emlékeket hozzunk létre, melyeket elraktározva hordozunk  rövid, esetleg hosszútávon. Az agyunkban rövid, illetve hosszútávú memória létezik, ezekben tároljuk emlékképeinket. Oly sok mindenből generálhatunk múltbéli pillanat töredékeket, amelyek visszaidézhetőek lesznek életünk során. Különböző erősséggel hatnak ránk, a körülöttünk zajló világ történései, a hatásfok döntően befolyásolja azt, milyen mélyen őrizzük meg emlékképeinket. Tapasztalásainknak lenyomatait képezik, tanulási folyamatunk végső fázisa, a létünk során. 

Minden keleti filozófia úgy tartja, hogy az elraktározott emlékképekkel együtt távozunk a földről. Az elménket, egy számítógép processzorához lehet hasonlítani, ebben tárolódnak a felhasználó által begyűjtött adatok, később ezekből törölhetnek is, de a fontos adatokat általában megőrzik. Mi lehet ránk emberekre mély hatással, amelyet fontosnak tartunk magunkban megőrizni?  Minden ember élete, a sorsa szerint zajlik általában, illetve karmájának megfelelően, így adódik a válasz, olyan külső hatás, mely ezekhez köthető, az biztosan hosszútávon megmarad bennünk. 

Az emlékek,  az idő töredékeinek összességéből tevődnek össze, minden egyes pillanat, esély ad arra, hogy ott éppen milyen helyzetbe lépünk bele. Döntésünk  befolyásolja, milyen emlékkel leszünk többek, és melyekkel nem fogunk gazdagodni ebben az életben.  

Ezek a múltbéli képek, egy álló időintervallum lenyomatát képezik az elménkben. Bármikor előhívhatóak, sőt bizonyos szituációkban felvillannak a szemünk előtt jelezvén azt, milyen hatások érték személyünket, a múltban. Az előző életbeli hozott tapasztalások lenyomatai, szintén hasonlóak, a mostani létünk emlékeivel. A bennünk rejlő tudás, ezeknek az előző emlékeknek a hozadékai. Minél több előélettel rendelkezik valaki, annál több hozott tudása lesz, ezáltal adódik, az emlékei is gyarapodtak. 

Az elmélkedés aranykorában, nem tartották fontosnak az írók, költők, filozófusok önmaguk nevének fennmaradását, az utókor számára, sőt vannak olyan művészek, mesterek, akik tanításaikat tanítványoknak tovább adták, de maradandó írásos dokumentumok, nem lelhetőek fel utánuk. Ők úgy gondolták, minden ember saját önismerete, tapasztalata árán haladjon az élete útján. A verbális  kommunikációban örökítették a tudásukat, ezt  a médiumot választották. Fontosnak tartották, a tanítvány, annyi ismeretet tegyen magáévá, amennyit, a személyisége elbír. Lényeges volt, hogy amit gondoltak, kimondtak és cselekedtek, összhangban legyen egymással, így nem üres frázisokat ismételtek. A mesterek, csak egy bizonyos szintig adhatnak támaszt, a többit mindenki maga tapasztalja meg. Önmagunk által tapasztalni valami olyat, amit addig nem tudtunk, maga a kiteljesedés.  Egy jó tan mese létezik: A mesterhez sok tanítvány járt, ő mindegyiknek adott egy pohár vizet. A halálos ágyánál körbe ülték a tanítványok, s ő nagyon mosolygott. Megkérdezte az egyik tanítvány tőle: 

- Mester maga miért mosolyog?

- Mert buta vagyok. - válaszolja a mester.

- Ne mondjon ilyet kérem!- kiált a tanítvány.

- Fiam, ti mindannyian ide jártatok, és én mindig adtam nektek egy pohár vizet, ahelyett, hogy elküldtelek volna benneteket a forráshoz.- válaszolta a mester.

Minden embernek jó, ha megtalálja a forrást, amiből mindannyian merítünk.

Amíg manapság, mindent nonverbálisan próbálunk az emlékek oltárára tenni, addig valahogy olyan, mintha éppen ez által, a lényeg veszne el. Annyira a jövőnek akarunk látható nyomot hagyni, mialatt a jelent nem éljük át, a mostban lenni állapota,  nem tud megszületni. 

Önvalónk megélése, olyan úton visz minket előre, amely nekünk rendeltetett. A jelen időben lenni, valós emlékeket fog  alkotni, ezzel tudásunk tere tágul, így lesz, amit tovább tudunk vinni magunkkal az úton. 

A bejegyzésben található festmények Kozák Kata alkotásai.