A valóság...                             1. rész

Ez a bejegyzés filozofálgatással teli lesz, mivel egy nagy témakört ölel fel. Évezredes nagy kérdés, melyre olyan sokan keresik a választ, főleg a filozófusok, az a valóság definíciója.  Vajon mi a valóság? ...

Sokan, sokfélét gondolnak valóságnak,  hallhattuk már azt, hogy a te valóságod, más mint az én valóságom. Egy térben, egy időben létezünk, mégis két ember más szemlélettel élhet. A kérdés, hogy a valóság egy, és oszthatatlan? 

A valóság egy, csak vannak, akik szűkebb látótérrel rendelkeznek, és vannak, akik széles látótérrel megáldottak. Ez abból adódik, hogy amikor az ember megszületik, a teljes valóságot érzékeli, mert önmagából "táplálkozik", a vele hozott tudásból merít. Ahogyan cseperedik az ember palánta, úgy hanyagolja el a belső tudást, kifelé figyelő lesz, szívja magába a külső ingereket. A belső önvalónkhoz, vissza kell találni, kevés ember van, aki egy életet úgy él le, hogy folyamatosan tudatosan létezik. Ősi korokban, a mesterek segítették a tanítványokat a tudásuk újra megtalálásában, mely bennünk él, csak elő kell hozni. A szűk látótér az abból ered, hogy az illető nem talál vissza önvalójába, vagy nem is foglalkozik ezzel a dologgal, mert kifelé létezik. A széles körű látótérrel rendelkezők, a bennük lévő tudásból élnek, tehát tudatosak, "egészben" látják a körülöttünk lévő világot.  

Minden ember rendelkezik egy úgynevezett "szűrővel", ez segít a külső információkat szelektálni, mondhatnánk azt is, ez határozza meg, ki, mit enged be magába a külvilágból. A külső  tapasztalás fontos, mindenki ezért születik a földre, de kívülről sokszor elferdített valósággal találkozhatunk, amelyek szűkítik a látóterünket. A tudatos létezés segít a "szűrőnket" be állítani, mi az, amit jó befogadni, és mit nem, megóvja a bennünk lévő emberit. 

Egy univerzumi rendszernek a részei vagyunk, de az ego előre tört, és létrehozta a saját rendszerét, amit a szellem, a lélek nem ért, mert ők isteniek, nem anyagba zártak. Az univerzumi, a "fölfelé" való létezés, fejlődést eredményezi, míg az ego az anyagban hisz, egy vízszintes létben, ami egy ideig kielégítő, de nem elég, ilyenkor szokták azt mondani, az illető földhöz ragadt. A valóság ebből adódóan nem ugyanaz, amit fizikai érzékszervünkkel, a szemünkkel látunk, az nem minden esetben a valóság.  

A tudatos jelenlét, önmagunk megismeréséből ered,  tudom mit cselekszem, a bennem lévő tudást alkalmazom, tehát a mostban vagyok. De mi van azokkal, akik nem a pillanatban léteznek, ők vajon a valóságban élnek?  Vannak, akik a múltban kalandoznak, és vannak, akik a jövőben, viszont a jelben lenni, egyet jelent, a valóságban létezéssel. Aki a múltban van, nem lehet a valóságban, mivel az már elmúlt, nem létezik, aki a jövőben van, nem lehet szintén a pillanatban, mert az még nem jött létre, tehát ők sem a valóságban léteznek.  Aki a mostban van, az éli át a valóságot, mert ő nem ragad le a múltban, és nem kalandozik a jövőben, megéli a jelent.

Miért fontos megélni a jelent? Mert, ha a test, a lélek, és a szellem harmonikusan működik, akkor teremtő energia jön létre, akkor tudunk hatni, energiát megmozgatni, átadni, kapni. A teremtés történhet, a szavak erejével, gondolatokkal, tettekkel, érzésekkel. Ebből adódik, hogy nem mindegy, mit gondolunk, mit mondunk, mit cselekszünk, mit érzünk, mert ezek hatással vannak, a világunkra. Bármilyen hihetetlen, de mi formáljuk a jelenünket, ebből adódóan a múltat, és a jövőt. Ezt az ok fejtést folytatva, mások életére is befolyással vagyunk, ahogy mások is, a mi életünkre, olyan ez, mintha össze lennék egy láthatatlan fonállal kötve. Egy térbe, de vajon egy időben, és egy dimenzióban létezünk...

A valóságnak ily módon köze van az időhöz?   

A valóságban jelen lévő önmagunk, érzékeli a világ változását, az idő múlását, a dolgok miértjét, a sorsának útját. A szellem, a lélek, a test harmóniában van egymással, aki a múltban , vagy a jövőben él, ott a szellem, a lélek, egy más dimenzióban mozog, csak a fizikai test van a jelenben. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy valamire nem volt felkészülve, mert bár fizikailag jelen volt, de szellem, és lelke, nem volt összhangban a testtel, ezért váratlanul érte valamilyen behatás. Kalandozott a múltban, illetve a jövőben, az ősi keleti kultúra azt mondja, nem "éber", mert nem a jelenben van. 

Folytatás következik...