Időtlen...

Az új sorozat folytatásban egy olyan témáról lesz szó, amiről lehetett itt olvasni a blogon, ez nem más, mint az idő kérdése. Következő írónk Jiddu Krishnamurti, aki meghatározó filozófiai megközelítései számomra nagyon hitelesek, minden spiritualitást érintő kérdésben. 

Jiddu Krishnamurti indiai író, filozófus, teozófus és spirituális tanító volt. Az író publikációiban olyan kérdésekkel foglalkozik, mint  a szellemi szabadság elérése meditációval, de sokat időzött vallásfilozófiai témákkal is. A Teozófiai Társaság tagja volt, viszont hamarosan önálló spirituális tanítói útra tért. Több mint hatvan éven keresztül utazott a világban, hogy előadásokat tartson, amelyek fő üzenete az volt, hogy kizárólag az hozhatja el a békét a társadalmak számára, ha az egyéni szívekben végbemegy a teljes átalakulás. Hangsúlyozta, hogy nem akar követőket maga mellé.

"Valaki mást követni mindig hibás döntés - bárki legyen is az, akit követni akarsz".  

Az idő meghatározhatatlan fogalom, ebben az írásban Krishnamurti filozófus megközelítését követhetjük nyomon a témában, aki talán az egyik legreálisabb körülírást nyújtja az olvasó elé. A sok tudományos teória után,  spirituális nézőpont tárul elénk, amely teret enged az időbeliségbe és kitágított szemlélettel tekinthetünk eme fogalomra. A könyv olvasása közben sokat  jegyzeteltem, olyan velejéig igaz gondolatokat találtam, melyeket vétek lett volna nem megosztani az idelátogató olvasóval. Így került a sorozat folytatásába ez a könyvrészlet. 

Jiddu Krishnamurti: Nincs más forradalom/ az időről részlet

Ketten-hárman ültek együtt a szobában, általánosságokról beszélgettek - a modern fiatalokról, moziról. Aztán egyikük azt mondta: - Kérdezhetnénk valamit? - És úgy tűnt, kár háborgatni a kék tengert és a hegyeket. - Azt szeretnénk tudni, mit jelent az ön számára az idő. Azt többé-kevésbé tudjuk, hogy mit mondanak róla a tudósok és a sci-fi írók. Úgy tűnik, hogy az ember újra meg újra beleakadt az idő - a végtelen számú tegnap és holnap - problémájába. A legrégebbi korszakoktól kezdve egészen napjainkig az idő mindig foglalkoztatta az emberi elmét. Filozófusok töprengtek rajta, és a vallásoknak is megvannak a maguk magyarázatai. Beszélgethetnénk róla?

- Azt szeretnék, ha valóban a probléma mélyére hatolnánk, vagy csupán azt akarják, hogy egy kicsit megbolygassuk a felszínt, és azzal el van intézve? Ha komolyan akarunk beszélgetni róla, el kell felejtenünk, mit mondtak erről a vallások, a filozófusok és mások - mert ennek nem lehet hitelt adni. Nem közönyös szívtelenségből vagy pökhendiségből kell az embernek bizalmatlannak lennie, hanem mert tudja, ha valaminek a végére akar járni, minden tekintélyt félre kell tolnia. Ha valaki hajlandó erre, talán nagyon egyszerű lesz megragadnia a kérdés lényegét.

Létezik-e egyáltalán - az órától eltekintve - idő? Oly sok mindent vagyunk hajlandók elfogadni; annyira belénk nevelték az engedelmességet, hogy az elfogadás természetesnek tűnik. De van-e egyáltalán idő, eltekintve a sok tegnaptól? Olyan folyamatosság-e az idő, mint a tegnap, ma, holnap, és van-e idő tegnap nélkül? Mi kölcsönöz folyamatosságot az ezernyi tegnapnak?

Az oknak következménye van, a következmény viszont okká válik; nem választhatók el egymástól, ugyanarról a mozgásról van szó. Ezt a mozgást nevezzük időnek, és ezzel a mozgással a szemünkben és a szívünkben látunk mindent. Az idő szemével látunk, és a jelent a múlt szemszögéből értelmezzük; az értelmezés találkozik a holnappal. Ez az idő láncolata.

A gondolkodás, amely foglya ennek a folyamatnak, azt kérdezi: Mi az idő? Maga a kérdésfeltevés is az idő folyamatának része. Ezért a kérdésfeltevésnek nincs értelme, mert a gondolkodás maga idő. A tegnap teremtette meg a gondolkodást, és ezért a gondolkodás osztja fel a teret tegnapra, mára és holnapra. Vagy azt mondja: csak a jelen létezik - elfeledkezve arról, hogy maga a jelen is a tegnap folyománya.

Tudatunk ebből az időbeli láncolatból jön létre, és ennek határain belül kérdezzük meg: Mi az idő? És ha idő nincs, mi lesz a tegnappal? Az ilyen kérdések az idő terén belül vannak, és arra a kérdésre, amelyet a gondolkodás tesz fel az idővel kapcsolatban, nincs válasz.

Vagy nincs holnap és tegnap, csakis jelen? Ezt a kérdést nem a gondolkodás teszi fel. Akkor merül fel, amikor látjuk az idő rendszerét és természetét - ámde a gondolkodás szemével.

Létezik-e valójában holnap? Természetesen igen, ha el kell érnünk a vonatot; de belülről létezik-e a kínok és örömök vagy az eredmények holnapja? Az idő csak akkor áll meg, amikor a gondolkodás megáll. A megállás pillanata a most. Ez a most nem eszme, hanem valóságos tény, de csak akkor, amikor a gondolat egész folyamata véget ér. A most érzése egészen más, mint a szó, ami időbeli. Ne sétáljunk be tehát az olyan szavak csapdájába, mint tegnap, ma és holnap. A most csakis a szabadságban értelmezhető, és a szabadság nem a gondolkodás gyakorlása.

Akkor felmerül a kérdés: Milyen a most, a jelen cselekvése? Mi csak olyan cselekvést ismerünk, amely időhöz, emlékhez és a tegnap meg a jelen közötti hézaghoz kötött. Ebben a hézagban vagy térben kezdődik minden zavar és konfliktus. Valójában azt kérdezzük: Mi a cselekvés, ha nincs hézag? A tudatos elme azt felelheti: ösztönösen csináltam valamit -, de ez valójában nem így van; semmiféle spontaneitás nem létezik, mert az elme valamire kondicionálva van. Az egyedüli tény az éppen valóságos; a valóság a most, és a gondolkodás, mivel nem képes találkozni vele, képzeteket épít köré. A hézag a képzet és aközött, ami van, nos ez az a gyötrelem, amit a gondolkodás hozott létre.

Ami a tegnap nélkül van, az a most. A most a tegnap csendje.

Forrás: Jiddu Krishnamurti- The Only Revolution című könyvéből.

Folytatás következik....