Mint egy gyermek...

"Amikor gyerek voltam" mondatokat, sokat halljuk a felnőttektől elhangozni, nosztalgikus visszaemlékezéseik egy jobb világra utalnak. Gyermeki létükben, más szemmel tekintettek a környezetükre, s olyan egyszerűnek, reményteljesnek tűnt az élet. Vajon miért tudtak másképpen látni az emberek amíg gyermekek voltak, a valóság szépségére úgy tekintettek, mint egy nem behatárolható végtelenre, vagy csak nem ismerték, az előttük álló akadályokat, nehézségeket?

A gyermeki léttel olyan tisztán látás párosul, amit egy felnőtt a mai világban, csak sok meditálással tud elérni. A lélek, mely gyerek testben létezik, semmilyen külső befolyásra nem hallgat, nem hatnak rá kívülről jövő információk, ők a szívükre, a belső tudásukra hagyatkoznak. Ösztönösen bíznak a bennük rejlő ítélőképességükben, egy tisztább szűrőn át látják a környezetüket. Nem ítélkeznek, úgy fogadnak el mindenkit és mindent, ahogy az önvalójában van. Ez azért lehetséges, mert belső világuk szorosan kapcsolódik, az időtlenhez, egy emberi szabályoktól mentes léthez. Nem bonyolítják túl a dolgokat, érzéseiket kimutatják, ha bántja őket valami, vagy örülnek valakinek, ezt a környezetük tudtára adják, folyamatos "adás- vételben" vannak. Ezáltal a jelen pillanatot is könnyebben élik át, mint a felnőttek, nem szabnak gátakat önmaguknak azzal, hogy elvárásoknak feleljenek meg. Nyitottak a világból érkező impulzusokra, veszik a jeleket és hasznosítják a mindennapi életükben.

A gyermekek, próbálnak a bennük rejlő értékrend szerint vizsgálódni a világban, amit egy felnőtt észre sem venne, azt egy gyerek azonnal kiszúrja, vagy fordítva, ami egy felnőttnek érdekes, az egy gyermek számára érdektelen lehet és értéktelen. Semmi olyan szabály, melyet  felnőtt emberek állítottak fel, az őket nem befolyásolja. Nyitottabbak a spiritualitásra is, nem kérdőjelezik meg a láthatatlan energiákat, amely érzékszerveknek nem észlelhető. Ily módon hisznek a láthatatlanban, önmagukban, hogy ami önvalójukban rejlik az értékes. Mivel hisznek, ezért lelkük rezgése a szeretet szintjén van, és nincs elméjük leterhelve külső elvárásoknak, véleményüket nem befolyásolja előítélet. (például: az unokaöcsémmel, aki hat éves, véletlenül a tv-ben egy olyan sorozatban pillantottunk bele, mely egy  csúnya lányról szólt. Ő kérte mutassam meg neki a főszereplőt Betty-t, miután látta azt kérdezte: - Nem értem miért csúnya ez a lány, én nem látom annak? mondta  - A többi lány csinosabb, szebb, a hajuk, ruhájuk.- válaszoltam. Ez butaság, mindenki szép, te is, mama is, anya is- mondta ő. : Tehát ő, nem ítélt külső alapján, a divat, a trend elvárásainak megfelelve, hanem a szereplő személyiségét látta meg.) A szeretettel való látás, nem engedi a belsőt elnyomni a külső által, manapság felszínesek vagyunk, rohanunk, nem az embert, hanem külcsínt vesszük csak észre, ezzel szemben a gyerekek nem így tesznek, meglátják azt, ami a szemnek láthatatlan.  

A gyermeki látásmód újra élesztése felnőtt korban, a tisztánlátást eredményezi, ilyen esetben nem a külső felszín alapján alakítjuk ki a viszonyunkat valakihez, vagy valamihez, a mélységeket próbáljuk keresni, ami az igazhoz vezet el bennünket. Mindenkiben ott lakik az ember, megismeréséhez tiszta "vételi" szándékkal közeledve, egy tiszta "adást" tapasztalhatunk. Idő és oda figyelés szükségeltetik, minden erre szánt perccel és figyelemmel, a másik benső magjához kerülhetünk közelebb. Ráfordított idő nélkül, csak sejthetünk valamit, de a szemünk dönt helyettünk, az érzések megjelenésének teljes kibontakozásához, nem marad lehetőség. Mivel a gyermeki énünk szabad előítélettől mentes, nem egy szűkült világban létezik, kitágult tudattal érzékel, keresi az összefüggéseket. Mindennel és mindenkivel talál közös találkozási pontot, egységben képes gondolkodni,  a csatlakozást keresi az "emberrel", az igazzal, ami egyetemes (ezt hálózatos gondolkodásnak is nevezik). A határokat ez oldja, ez teremti meg a szabadság érzetet, egy magasabb dimenzióban való létezést. 

Ez a látásmód, felnőtt korban is visszahozható. Lelkünk egy része gyermeki, a külvilág szennyétől távol, tisztán él. Önvalónkhoz vissza találni, a gyermeki énünkhöz is vissza vezet, ahol karmáinkat letudva, "megtisztulva" érkezünk. Szinte majdnem minden kultúrában tudják, hogy az öregkorral együtt, vissza változunk gyermekké, legalább is ez lenne a cél. Újra úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak. Egy kitágult tudattal létezni, ami  a személyiségeken túl haladott, a szeretet szintjén rezonálni folyamatosan. 

Az emberek útja különböző sorsokkal megáldott, de személyesen úgy gondolom, mindenkinek a szeretet elsajátítása a feladat, mi emberek egy irányba megyünk, csak különböző utakon, de a cél az egy, a SZERETET...