Önmagunk megismerése 12.rész

Áramlatban lenni, haladni az idővel, komplex érzését ad. Természetes ritmus, az univerzumi rendszer része az egyén. Vajon az ego szereti ezt a közép utat? Mi lesz a külvilággal, hogyan kell balanszírozni a belső és a külső világ között? Kérdések halmaza rajzolódik ki azok előtt, akik úton vannak...

A középpontban van a nyugalom, és a béke szigete az egyén számára, olyan hely, amely külvilág hatásai alól mentes, nevezhetjük időtlennek is. Itt lenni feltöltődés az egyén számára a külvilág zaja elől, a gyors tempó, felfokozott ingerek a külvilágból, ide nem érhetnek el. Aki egyszer megtalálja, próbálja megtartani ezt az egyensúlyt.

Külső hatások sokszor nehezítik a középen maradást, az illúzió vonzza az egyént a külvilág felé, ott ugyanis könnyen, gyorsan kielégülésre találhat a "szem", de csak fizikai síkon, ha ez nincs összhangban a belső világgal, diszharmónia keletkezik. Az egyén belső világa lecsendesíti a külső zajt, és törekszik a tudatos cselekedetre. Távol keleti mesterek mondják, hogy "a csendben megtalálni a csendet könnyű, de zajban megtalálni a csendet, az művészet".

A külső tapasztalások során az egyén rájön arra, hogy a belső csend és béke van hatással a külvilágra, és nem fordítva. Minden a belső világból indul ki, minél mélyebb az önismeret ami által a tudat tágul, annál nagyobb az egyén stabilitása, melyet a külvilág nem dúlhat szét. Ez abból következik, hogy ismeret halmazzal bővül a tudás tapasztalások által, és a meglévő, hozott tudás pedig felszínre kerül, a kettő komplexitása adja a beszűkült állapotból való tisztánlátást.

A tudat tágulása oldja a félelmeket, minél több információval rendelkezik az egyén a tapasztalások és a tudatos lét által, annál jobban felismeri önmaga erejét. Ez abban nyilvánul meg, hogy a középből induló cselekedet a külső reakciókat magasabb szintre tudja helyezni, ez által az irány nem csak jó, de az egyén kihívásnak veszi a tapasztalásokat, és nem akadálynak. Ezek a kihívások addig fognak ismétlődni, amíg egy másik nézőpontból megtanulja látni az egyén az adott helyzetet.

A múltbéli félelmek blokkokat képeznek a testben, és a lélekben egyaránt. A félelem feloldása szabadságot idéz elő, mivel szembesül az egyén azzal, hogy a félelem már nem ugyanabban az állapotában éri, a folyamatos változásnak köszönhetően. Ha belemegy a helyzetbe rájön, már nem ugyan az az ember, mint mikor korábban átélte ezt a szituációt.

A sorozatosan ismétlődő szituációk erre hívják fel a figyelmet, ha folyamatosan változik valaki, akkor az ismétlődő helyzetekkel, mindig egy fokozatosan fejlődő egyén kerül szembe. A félelem addig marad fenn, amíg egy folyamatosan áramlásban lévő személy, megváltozottan nem reagál ugyan arra a szituációra. Ilyenkor a félelem okafogyottá válik, mert minél magasabb szintre kerül az egyén, annál több tudás birtokában tud ugyan azzal a félelemmel szembe nézni, ami már nem is félelem, mert az egyén átalakította kihívássá.

A középben maradást, vagy mondhatjuk a folyamatos változásban létezést, úgy lehet megtartani, ha az egyén készen áll elengedni a múltat. Ez tudással a kézben könnyen megy, mivel az egyén nem fél az ismeretlentől, bízik a saját és az univerzum megoldó képességében.

Folytatás következik...