Önmagunk megismerése 2. rész

Ahogy haladunk a sorsunk útján, egyre mélyebb rétegeket érintünk meg önvalónkban, elérkezünk mindennek a közepéhez, a belső maghoz. Megtapasztaljuk azt, hogy ott lakik bennünk az EMBER.

 A színházas példát követve, amikor a "színész" előadás után haza megy, akkor találkozik a benne lakozó emberrel. Nem kell szerepet játszania, semleges lesz. Az nem jó ha egy színész otthon is folytatja a színházban játszott darabot, és nem hajlandó kilépni a szerepéből vagy szerepeiből. De mit is jelent az, hogy emberi lét? 

A szerepeket levetkőzve, egy olyan állapotba kerülhetünk, ami békét hoz, középpontnak is nevezik, ez a két véglet találkozási metszete. Ősi keleti kultúrákban  sokat lehet hallani azt, hogy maradj mindennek a közepén, akár egy kötél táncos, nem dől sem balra, sem jobbra, mert akkor lesne a földre. A "középben" bármikor vissza térhetünk, ha zavarosan alakulnak a dolgaink, vagy nem találjuk a válaszokat az életben, ez egy menedék az egyén számára. 

Amennyire egyformák vagyunk, annyira különbözőek is. Ebből következik, nincs egy általános séma arra, ki milyen úton jut el az önmegismeréshez. Ne vagyunk egyedül ebben a dologban, különböző útmutatás érkezhet ihlet által. Régebbi korokban a görögöknél, a filozófiát hívták segítségül és az Isteneket, az indiánok a magasabb szellem világot, a végtelenségig lehetne sorolni, különböző népek hogyan fejlesztették önmagukat, és milyen támaszokat használtak az útjukon. Minden kornak meg volt a maga segítsége az örök tudáshoz való hozzáféréshez, csak más néven nevezték meg ezeket.

A kiteljesedés, egy nagyon ideillő szó erre, mikor önmagunkat megismerjük, egy teljes egész leszünk. Egy személy teljes valójában megélheti a sorsát, ami lehet könnyű vagy nehéz, de mégis teljes.  A teljesség érzése főleg a gyermekekre jellemző, ők nem akarnak megfelelni külső elvárásoknak, nincs bennük ilyen kényszer, nem félnek a múlttól, ami már nincs, és a jövőtől, ami még nincs.  Ők léteznek a jelenben, a bennük lévő félelmet, aggódást elengedik, és megélik az adott pillanatot. 

Így felmerül egy másik kérdés, kis gyermekként mindenki teljes volt, csak kialakul bennünk egy megfelelési kényszer, a külső ingerek miatt ahogy korosodunk? Előtérbe kerül az Ego, a félelmek, magamnak feleljek meg, vagy külső elvárásoknak?  A balanszírozás, a közép megtalálása, majd ebben az állapotba való visszatérés, később benne maradás, egy tanulási folyamat. Ez egy állandó változás.

Folytatás következik...